Avagy az illusztráció megrendelésétől az átadásig
Ez az írás azért jött létre, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik meséikhez, verseikhez szeretnének grafikákat, de nem tudják, hogy ennek mi a folyamata és milyen fontos információkat kell közölniük velünk ahhoz, hogy ne egy általános visszajelzést adjunk, hanem konkrét megoldásokat kínáljunk fel.
EZEKET A PONTOKAT ÉRDEMES FIGYELEMBE VENNI:
1. AZ ÁR KÉRÉSE ELŐTTI RÉSZ
Azt tapasztaljuk, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a megvalósítást. Szépen kigondolnak mindent, majd érlelik egy kicsit magukban és egy idő után megszületik a döntés, hogy ekkorra kell készen lennie a könyvnek! Megírják a sztorit és úgy gondolják, hogy hamar ki is tudják adatni. Hát sajnos ez nem egészen így van…
Először is egy jó illusztráció elkészítése nem pár órás feladat. A grafikusnak meg kell terveznie a figurákat, a kompozíciót, kitalálni a színvilágot és tükrözni kell a könyv hangulatát is. Ezután jön egy-egy rajz elkészítése, ami gyakran több napot is igénybe vesz, mire egy könyvillusztráció készen lesz.
Aztán ott van még a könyv tördelése és lektorálása, ami szintén több fordulóból állhat, mire elkészül a nyomdai anyag. Ekkor egy nyomdát kell keresni, aki valószínűleg nem azonnal kezdi meg a nyomtatást, hanem hetekkel vagy hónapokkal később. A leterheltségük fokozottan növekszik, amint valamelyik nevezetes ünnephez közeledünk. Ez nem csak a nyomdákra igaz, hanem ránk, illusztrátorokra is.
Éppen ezért érdemes a tervezett kiadás előtt legalább 4-5 hónappal előre gondolkodni és időpontokat foglalni, hogy biztosan készen legyen a határidőre a könyv.
Általánosságban elmondható, hogy minél gyorsabban kell valamivel elkészülni, annál drágább.
2. AZ ÁRAJÁNLAT-KÉRÉS RÉSZLETEZÉSE
Ahhoz, hogy érdeklődés esetén pontosan meghatározzuk az elvégzendő munka árát, ne csak annyi legyen, hogy kell 10 könyvillusztráció. Ezzel az árkérési tartalommal a legmagasabb illusztrálási árainkat fogjuk megadni, mert nem tudhatjuk, hogy mennyi munkaórába fog kerülni a grafikák elkészítése.
Illusztrációár kérésekor a következő támpontokat javasoljuk:
- Milyen típusú illusztrációra van szükség? Itt érdemes megemlíteni, hogy hol lesz felhasználva a kép. Meséhez? Regényhez? Képregényhez? Újsághoz, magazinhoz kell majd, esetleg webes megjelenés?
- Mekkora méret? Milyen lesz a kép vagy kiadvány tájolása? Álló? Fekvő?
- Milyen lenne az illusztrációk stílusa: ha nem tudja meghatározni, akkor érdemes csatolni pár képet mintának. Ebből már tudni fogjuk, hogy milyen tartományban gondolkodjunk.
- Hány darab illusztrációra lesz szükség?
- Könyvborító grafika kell-e?
- Szükség lesz-e nyomdai előkészítésre? Vagyis a teljes mesekönyvet, vagy kiadványt mi készítsük elő a nyomda számára?
- Mennyi idő áll rendelkezésünkre?
- Érdemes küldeni egy részt az kéziratból, hogy fel tudjuk mérni a készülő könyv hangulatát, látványvilágát és képet kapjunk a szereplők jelleméről.
Ha valamiben bizonytalan vagy több információra van szükség, érdemes rákérdezni az ajánlatban, szívesen segítünk!
Ezen infók alapján megküldjük az illusztrációkra az árajánlatunkat, vagy ha pontosításra van szükség, akkor azt előbb tisztázzuk, és akkor adjuk meg a végső árajánlatunkat.
3. MI TÖRTÉNIK, HA AZ ÁRAJÁNLATUNKAT ELFOGADTÁK?
Ebben az esetben először is örülünk, majd egy egyeztetett időpontban átbeszéljük a részleteket, pontosítunk. Ennek alapján megírjuk a szerződést és ha mindkét félnek megfelelő, akkor a meghatározott időpontban elkezdjük a munkát.
4. Munkafolyamatok
A munka elkezdéséhez szükség lesz egy „technikai forgatókönyvre". Ez a dokumentum tartalmazza azokat a jelenetleírásokat, amik alapján az illusztrációk elkészülnek. Ha nincs ilyen, akkor az azt jelenti, hogy ránk van bízva, hogy milyen jeleneteket ábrázolunk a készülő könyvből.
A forgatókönyv tartalmát nem kell túl bonyolítani pl.:
- 1 kép: "Az emberek világába nem volt nehéz eljutni a manóknak, megvolt hozzá a módszerük. Egyszerűen csak lecsúsztak a szivárvány kék csíkján, mint egy óriáscsúszdán, s már meg is érkeztek." Leírás: manólány lecsúszik a szivárványon egy játszótérre"
Tehát, ha megvan a leírás, akkor elkezdődik a vázlatolás és a karakterek kidolgozása. Az elkészült vázlatokat átküldjük Önnek véleményezésre. A kapott észrevételek alapján módosítjuk a rajzokat, amit újra átküldünk egy kicsit részletesebb kidolgozással. Az esetleges észrevételeket megint korrigáljuk. A képeink többsége így készül el. Gyakorlatilag az illusztrációkat Önnel együtt valósítjuk meg, így biztos lehet benne, hogy a képeink valóban tetszeni fognak Önnek.
Amint elkészültek az illusztrációk, a megbeszélt formátumban átadjuk Önnek.
5. AZ ILLUSZTRÁCIÓK ÁRÁNAK KIEGYENLÍTÉSE
Alapesetben a szerződéseket úgy írjuk, hogy a munka elkezdésekor előleget kérünk számla ellenében, ami a teljes összeg 50%-a. A maradék összeget a munka elvégeztével számlázzuk. Amennyiben vannak plusz feladatok, vagy meghatározhatatlan árazású műveletek, akkor azt is ekkor számoljuk el. Ezek az esetek akkor fordulhatnak elő, amikor több illusztrációt kérnek a tervezetnél, vagy tördelésnél nem lehet pontosan tudni a kiadvány oldalszámát. Ezeket természetesen előre jelezzük, így senkit nem fog váratlanul érni a kapott számla összege.
6. HASZNOS LEHET MÉG: PRÓBARAJZ
Bár a honlapunkon kirakott illusztrációkon látszik, hogy milyen stílusban és milyen minőségben dolgozunk, de nem biztos, hogy ez a fajta stílus kell Önnek. Éppen ezért van lehetőség próbarajz készítésére, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban képesek vagyunk a ránk bízott feladatokat elvégezni úgy, hogy megfeleljen a megrendelő elképzelésének.
A próbarajz elkészítése nálunk ingyenes, de csak akkor, ha nem kerül üzleti felhasználásra. Ha úgy dönt, hogy mégsem mi vagyunk a kiválasztottak, akkor az így elkészült rajzot mi használjuk promóciós anyagainkhoz, míg Ön nem veszt semmit. Amennyiben minket választ és a próbarajz bekerül a projektbe, akkor a kialkudott áron lesz számlázva a szerződés tartalma szerint.
A próbarajz tartalmát általában a születendő könyvéből választja ki a szerző és leginkább a történet szereplőire kíváncsiak valamilyen tulajdonság kiemelésével.
Ezeket a próbarajzokat azonban nem azonnal készítjük el. Ennek elkészítési ideje pár naptól pár hétig is eltarthat a leterheltségünktől függően. A várható elkészülési időt minden esetben előre jelezzük.